„- Péter?! Milyen lett? Elolvastad??
- Igen… szerintem egy kicsit lehúzós, nem igazán lelkesítő…
- Bocs, de nem akarok mézes mázos álomképet festeni…”
Valami hasonló beszélgetés volt, amikor az első cikk nyers anyagát megmutattam lakótársamnak.
Vártam azért közel egy évet arra, hogy elkezdjem ezt a blogot. Tehát időt arra, hogy az itt tartózkodásom alatt átlássak, átértékeljek bizonyos normákat, szabályokat itt Hollandiában.
Tudni kell, hogy én a biztonságot nyújtó közszférát hagytam ott közel 8 év után, mert vágytam kicsit egy ilyen kalandra, önleckéztetésre, emberkísérletre. Olvastam megannyi fórumot, álláshirdetést, cikket. A kolbászból nincs a kerítés szövegektől már rosszul voltam… nagyon gáz, ahogy 1-2 ember megéli, vagy megélte az itt tartózkodását. Próbálok végig objektív maradni, nem belekeverni a saját érzelmeimet, mert szerintem nem vagyunk egyformák, mindenkinek más a tűrőképessége és máshogy ítéli meg az itt tapasztalható életvitelt. Egyet viszont kikötök, a saját véleményem elmondom kertelés nélkül.

Szóval sokat vártam, mire eljutottam a tettlegességig. A langyos vízben nagyon szépen el lehet lubickolni, nem fullad bele az ember, komfortzóna nem sérül. Észre se lehet venni, hogy az évek nem egyesével, hanem kettesével múlnak el. Magyarországon is lehet félrerakni, ha nem él nagy lábon valaki, de most komolyan, akkor ne vállaljak be évente egy nyaralást, jó kocsit, randi se, semmi se?!
Szerintem ezzel hergelik fel magukat sokan és ezekkel a szükségekkel vágnak bele a külföldi melóba, aminek nem látják a végét, ha nincs konkrét tervük. Célok kellenek, motiválnak, erőt adnak. Rövid, vagy hosszútávú. Akiktől elfogadom a „kijöttem, aztán majd lesz valahogy” dumát, ők kb. 25 év alattiak.
A családok egy része a biztonságot keresi, még akkor is, amikor annak a megalapozása fog történi. Tehát, amikor valaki talál egy munkaközvetítő ügynökséget, akkor normális reakció, hogy keressük ezzel együtt a referenciákat. Pofára nem akar senki esni, ezért valamiféle biztosítékot várnak a közvetítőtől, hogy biztos értem jönnek a reptérre, biztos hetente kapom a fizetésem, ha kirúgnak szereznek másik melót és szállás milyen, kapok külön szobát, drogot fogyaszthatok, amikor kedvem tartja, stb, stb. Tehát, vegyünk egy alap esetet, az aggódó szülő megkérdezi a gyermekét otthon: tényleg szállás, meló minden rendben lesz? A helyes válasz: igen. Igazából kurvára nem, de azt kell mondani, hogy igen, azért, hogy megnyugodjon. Kegyes hazugság, de legalább egy ember már nem idegeskedik, milyen lesz biztosítókötél nélkül ugrani.

Kockázat nélkül nincs nyereség… Az viszont aljas tény, hogy valaki más bőrét viszi a vásárra, aztán a magáét is. Velem is így történt, baráti körből kimentek szerencsét próbálni, később kaptam a jelzést, hogy oké minden, gyere te is. A döntést viszont 2 óra alatt kellett meghozni, hogy akkor csomagolok és jövőhéten repülök. Kész helyzet elé voltam állítva. Most, vagy soha. Mi lesz már?! Ugorj!
Persze előtte már voltam külföldi munkával kapcsolatos állásbörzén, két ügynökségnél, akik kiközvetítenének. Végül ennek tükrében döntöttem.
Egyet megjegyeztem és ezt nyomatják is, hogy a különszoba szinte kiváltságnak számít, ha az ügynökség biztosítja a lakhatást. Nagyon jó érveléseik vannak emellett, amivel én nem tudok azonosulni, a privátszféra minden embernek jár. Az milyen már, hogy havi fél millió forintnak megfelelő eurót keresel és nincs privát életed?!

Aki otthon lakik még a szülőkkel, annak egyszerűbb a bőröndöt megfogni és inteni, hogy akko” én léptem, csá. Nehezebb egy fokkal az albérletben élőknek és fix munkahellyel megáldottaknak.
Itt jelenik meg általában egy kérdőjel, hogy mi az etikus ebben az esetben, ha a kinti meló nem jön be, illetve az ország… jó lenne visszatáncolni.
Az én esetemben: fizetésnélküli szabadság és az albérletet fenntartani legalább 1 hónapig. Persze ehhez olyan cég is kell és főbérlő, akik ezt egyszerre tolerálják.
Utolsó lépés, repjegyet foglalni, vagy megtankolni a verdát, majd körbecsókolni a családot megígérve, hogy roppant sűrűn fogsz hazajárni. Képvágás és hirtelen az eindhoveni reptéren találod magad (persze autózóknak ez nem lesz ilyen gyors képvágás). Nyilván említést teszek akár a következő cikkben is a saját autóval érkezőknek a sorsáról. Most viszont így összecsapva zárom ezt a cikket, mivel nem akarom, hogy fáradjon a szemetek és nekem meg írnom kell a következőt. Alig várjátok, már érzem. ;)

Esős napra virradtunk már megint. A dugót nehéz elkerülni, ma ezt is sikerült. A logisztikai raktár soraiban a különféle akcentussal kiejtett holland szavak közt kiszűrődik Balázs hangja is, ahogy össze-vissza ökörködnek a rádióban. Az okostelefont pár magyar így használja. Szépen telnek a raklapok a különféle termékekkel. Azt megállapíthatjuk, hogy a hollandok rengeteg édességet esznek. A fene nagy környezettudatosságuk mellett odafigyelhetnének az egészségükre is.

Igyekszem objektíven bemutatni ezt a kialakult helyzetet itt Hollandia déli részén. A város közel van a belga határhoz. A lengyel invázió itt annyira nem érzékelhető, mint más holland településeken. (Annak idején a brexittől berezelve vonultak át svéd, holland és német területre.) Inkább litvánok és magyarok találtak itt otthonra, ha mondhatjuk így, bár sokan csak melózni jönnek ide és vágják a centit a következő hazaútig. Ez különösen igaz a családot otthon hagyó apákra és anyákra.
Mint a cím is mutatja, itt egyenlőségre akarok utalni, amit az itteni magyar munkavállalók bizonyos százaléka akar elérni mégpedig a munkában nyújtott teljesítmény alapján. Persze, ahogy mondod elvégre ugyanolyan habitusú, mentalitású és azonos érdeklődési körrel rendelkező emberek érkeznek ide szerencsét próbálni, de leginkább dolgozni.

Hogyan kell ezt értelmezni? Aki hamarabb kezdett el dolgozni itt kint bemutatta mire képes és akár erején felül is nyomta az ipart, többnyire azért, hogy a pozíciója megmaradjon. Ha nem tudod mi a limit, akkor felállítasz magadnak egyet, nyilván jó magasat, hogy ki ne rúgjanak. Ugye? Ezzel sikerült is bebizonyítani: Te vagy erre a munkára a legalkalmasabb. Pörgős meló az tény. A komisszió… Jó a zseton is, van motiváló erő. Pláne nem akar hazamenni, aki csak havi 86ezret vitt haza nettóba, valami borsodi kisfaluba.

Meglepve tapasztaltam, hogy azok, akik Magyarországon irodában dolgoztak, (mint ahogy én is) elenyésző számban fordulnak elő a fantasztikus gangok közt. Lehet Angliában, vagy Németországban próbálnak szerencsét, akinek több esze van Svájcba költözött ki.
Tehát érettségivel, vagy annak hiányában szakképesítéssel és minimális vagy nulla angoltudással rendelkező lányok, fiúk vállalták be többségében itt a munkát.

Alapvetően két munkatípus a legnépszerűbb az itteni munkavállalók körében.
Egyik: az orderpickerkedés, ejtsd: komissziózás, vagy szebb nevén raktári munka.
Másik: az üvegházas munka, paradicsom/virág gondozás, illetve termésbetakarítás.

Nagyon jól hangzik mindkettő, ugye? Olyan jól mutat hirdetésekbe. Mi legyek kertész legényke, vagy boldog dobozokat pakoló emberke? A teljes harmóniát megtalálhatom mindkét helyen, csak legyen benne partner más is. :)
A partnert úgy értem, hogy sokan nem merik bevállalni egyedül az utazást, illetve a munkavállalást, mert fosnak. Félnek az ismeretlenbe vágni, ugrani biztosító kötél nélkül, nem látod a szivacsot, ami pofára eséskor csillapítja az ütést, stb, stb. Pláne, aki biztos havi száznyócvanezret hagy ott.

A poszt itt most nem a hezitálást akarja bemutatni, hanem a kinti partnert, munkatársat, aki segíti a te napi 8-10 órádat amit a munkahelyen töltesz, mivel a nap túlnyomó részében vele/velük leszel összezárva.
Bekerülsz egy vegyes közösségbe, ahol el kell magad fogadtatni, vagy kellő közönnyel kivívni mások tiszteletét, ha nem akarsz nagyon bevágódni náluk. A lényeg, hogy idegen leszel számukra egy rövid ideig. Kb addig, amíg el nem fogadnak, vagy ki nem túrnak. Sajnos igen, benne a van a pakliban.

Amit javaslok, mert a kedvét szegni senkinek sem akarom, az otthoni munkaközvetítő irodákon keresztül első körben ki kell jönni. Kapj fel egy kis zsetont otthon, hogy a nem várt következményekre is fel legyél készülve. Mennyit, mennyit? Legyen szállodai szobára is pénzed és taxira meg repülőre is, ha minden kötél szakad. Hozzál kb. 600 eurot, aztán majd látod. A következő posztban a tervezésről és megindulásról dobok át pár érdekes információt.